Néplap.NET

Biztosítók kartellje: nem kell a MÁV ÁBE kgfb-állománya

Néplap - 2008, július 16 - 08:23

Magyarországon 2006-ban csak a gépjárművek kötelező biztosításából 104milliárd forintot szedtek be, amiből mindössze csak 56milliárdot osztottak vissza a károk enyhítésére. A csaknem 50milliárdos profitot termelő bizniszbe azonban belepiszkított egy egyesület, a MÁV ÁBÉ. Ez utóbbi egyesület csaknem 30%-al ment a szokásos piaci árak alá. Sokáig érthetően ezt nem folytathatta, mára már a vezető matematikusuk is eljárás alá vont személy lett. A sajtó által módszeresen lejáratott és kicsinált egyesület ügyfeleinek átvételére azonban a - már most is törvényellenesen kartellező - biztosítótársaságok érthetően nem tolonganak. Miért vegyék át a MÁV-ÁBÉ ügyfeleit kevesebb profittal, mikor így önmaguk ellen is bebizonyítanák, hogy a 100%-os haszonból 30%-ot engedni még mindig roppant nagy üzlet? Ezért most a sajtó olyan hírekkel lesz tele, hogy szegényeknek ez miért is túl nagy kockázat.

tovább

Igazoltatás: nem bárkit bármikor, csak célhoz kötötten

Néplap - 2008, július 15 - 18:33

Az Országos Rendőr-főkapitányság szakembere szerint nem igaz az, hogy a rendőrök a gyakorlatban bárkit bármikor igazoltathatnak. Horváth Attila a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet felvetéseire reagálva elmondta: január óta, a törvénymódosítás bevezetésével, kizárólag célzottan igazoltathatnak a járőrök.

tovább

Borzasztó üzlet Kóka 100 milliárdos sikersztorija

Néplap - 2008, július 15 - 14:37

A MÁV Cargo Zrt. értékesítésénél nem érvényesült a tartós állami tulajdonra vonatkozó jogalkotói szándék. Az aláírt szerződés a MÁV Zrt. számára indokolatlan kötelezettségeket tartalmaz, a vevő által vállalt kötelezettségek aggályosak és több ponton célszerűtlenek a magyar államra nézve – egyebek mellett ez áll a számvevőszék MÁV-ról készített jelentésében (amely pdf-ben itt olvasható). A számvevőszék a vasúti közlekedés egészéről lesújtó véleményt mondott.

tovább

Zuhan az európai ipar termelése

Néplap - 2008, július 15 - 08:01

1992 decembere óta nem látott mértékben, 1,9 százalékkal csökkent áprilisról májusra az euróövezet ipari termelésének értéke. Az unió egészében 1,4 százalékos mínuszról adott számot az Eurostat; az egy évvel korábbihoz képest ez 0,6, illetve 0,5 százalékos esést jelent. A meghatározó tagállamok közül Német-, Francia- és Spanyolország is az átlagot meghaladó mértékű, 2,6 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni.

tovább

28 kávéskanál cukor van egy gyorséttermi menüben

Néplap - 2008, július 14 - 22:34

A gyorséttermi láncok olyan ételeket kínálnak a fogyasztóknak, amelyek az egész napra előírt zsír-, cukor- és sómennyiséget tartalmazzák, ám erről nem adnak megfelelő tájékoztatást - derül ki egy brit vizsgálatból.

tovább

Te jó ég! Már a vatikáni költségvetés is veszteséges!

Néplap - 2008, július 14 - 22:26

Megsínylette a dollár gyengülését a vatikáni költségvetés: a pápai állam büdzséje mintegy 9 millió dolláros mínusszal zárta 2007-et.

tovább

Munkaügyi miniszter írása a segélyezésről

Néplap - 2008, július 1 - 09:38

Szűcs Erika: "A jólét forrása a munka."
Reális célkitűzés-e ön szerint, hogy egymillióval lehet Magyarországon növelni a munkahelyek számát?

tovább

Miniszterelnöki ingatlanszerzés

Néplap - 2008, június 19 - 17:48

Egy hónappal ezelőtt készült – 2008. május 17. – „Ráadás ráadása ….” című iratomban tettem ígéretet arra, hogy az egyik olvasóm tájékoztatása alapján utánanézek a Zamárdi Kilátó u. 3509. hrsz. alatti ingatlannak. Annak az ingatlannak, amelyik 2007. októberéig a Siotour cégnyilvántartási adatai szerint 7/70. sorszám alatt „8621 Zamárdi Kilátó utca 3509, 3512. hrsz. ép.” jelöléssel a cég fióktelepeként volt megjelölve és olvasóm szerint itt, vagy mellette található a Medgyessy Péter féle telek.
Vizsgálatom eredményre vezetett, de ennek adatait csak a személyes adatok védelméről és közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény figyelembevételével tudom közreadni az alábbiak szerint:

tovább

Hulljon a férgese?

Néplap - 2008, június 18 - 17:45

Csepeli György szociálpszichológus, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium volt politikai államtitkára, ismert SZDSZ közeli értelmiségi, a következőket írta blogjában február 26-án: „Az úton arról beszélgettem asszisztensemmel, hogy van-e empirikus bizonyíték az emberek egyenlőségére. Fiziológiai bizonyítékokat hozott föl, mire azt válaszoltam, hogy akkor az állatok is osztoznak az emberekkel az egyenlőségben. Vitatkoztunk, majd arra az álláspontra lyukadtunk ki, hogy az emberek egyenlők az egyenlőtlenségben. Az egyenlőség addig jó, amíg az előjogok lebontására irányul, de amint azoknak vége, az egyenlőtlenségé a prím. A képességek egyenlőtlensége a verseny alapja, melyben az erősebb, az okosabb, a bátrabb győz.” Csepeli nagyjából ez idő tájt Friderikusz értelmiségi beszélgetésnek álcázott kormánypropaganda-műsorában is elkezdte fejtegetni filantróp nézeteit. Eszerint Európának végre föl kellene ismernie, hogy nem bírja a versenyt az új gazdasági hatalmakként felemelkedő országokkal, Kínával, Indiával, stb. ezért le kellene végre számolni régi tradíciójával, az egyenlőség elvével. Sajátos logikai csavarként még hozzátette, hogy az ázsiai országok sikere a kollektivista mentalitásban keresendő, nekünk, európaiaknak azonban semmiképp nem szabad kollektivistává válnunk.

tovább

A társadalom többsége 1989-ben valójában kommunisták nélküli szocializmust kívánt?

Néplap - 2008, június 12 - 18:27

„Mindössze az emberek 14 százaléka érzékeli, hogy számára könnyebb lett a megélhetés” – tudjuk meg Vásárhelyi Mária „Csalódások kora. Rendszerváltás alulnézetben” (MTA Társadalomkutató Központ 2005) című könyvéből, amely a magyarországi rendszerváltást követő másfél évtized néhány tapasztalatát vázolja szociológiai felmérések alapján. Vagyis országosan reprezentatív mintavételek szerint az emberek 86 százalékának nem hozott jót a gazdasági rendszerváltás. A többség megalapozottan érzi magát a rendszerváltás vesztesének, „hiszen a lakosság jelentős részének gazdasági, egzisztenciális és szociális viszonyai valóban jelentősen romlottak”.

tovább

Olajügy: A Nógrádi jelentés

Néplap - 2008, június 11 - 15:53

Nógrádi Zsolt 2000-ben feltáró vallomást tett a Pallag László képviselő által vezetett parlamenti vizsgáló bizottság előtt. A vizsgáló bizottság feladata volt, hogy megkísérelje feltárni az olajbűnözés és a politikai elit közötti kapcsolatokat. Nógrádi Zsolt terhelő vallomást tett több olaj-keresztapára és aktív politikusra. A bűncselekmény elkövetésével megjelöltek között volt a Fidesz kormány belügyminisztere, Pintér Sándor, valamint az Antall-kormány belügyminisztere, a későbbi miniszterelnök, Boross Péter is. A tanú beszámolt arról, hogy az MDF-es Lezsák Sándor Csepelen telephelyet adott olajszőkítőknek, akiknek Szabó Iván, a Magyar Demokrata Fórumból később a Néppártba igazolt, 2005-ben elhunyt, egykori pénzügyminiszter biztosított pénzügyi fedezetet. A megvádoltak között található a “szakadár” kisgazdák egyik vezéralakja, Zsíros Géza, aki állítólag 40 békési szövetkezeti központban szervezett olajszőkítést. Megvádolta továbbá az MSZP akkori pénztárnokát, Máté Lászlót is, aki az olajbróker szerint 1994 elején az olajbűncselekmények hasznából 750 millió forintot kapott.

tovább

Az igazi nemzetbiztonság

Néplap - 2008, június 9 - 03:01

Hazánk esetében a terrorizmus, a pénzmosás és a hasonló kényes ügyek – jóllehet megkerülhetetlenek – nem részei a nemzetbiztonság mai kulcskérdéseinek. Lényeginek értelemszerűen azokat a kérdéseket kell tekinteni, amelyek a nemzet jelene vagy jövője szempontjából meghatározó, stratégiai jelentőségűek, és amelyeknek a kezelésére fel kell készülnie az országnak. Valódi nemzetbiztonsági kockázatot ma a következők jelentik: a magyar termőföld sorsa; a makói és egyéb gázvagyon sorsa; a Kárpát-medencei magyarság sorsa; a Balaton sorsa.

tovább

Exrendőrök élettörténetei: Teplán Tibor

Néplap - 2008, június 7 - 17:03

Zsaruk voltak, belül ma is azok. Mégis máshol keresik a kenyerüket. Elhagyták a rendőrséget. Ennek oka van, erről mesélnek. A portré róluk szól. Most éppen Teplán Tiborról, aki tudta, kik követték el tíz évvel ezelőtt az Aranykéz utcai robbantást, de a főnökei hátba támadták, bíróság elé állították, és a bíróság hat év után hiába helyezte vissza rendőrségi állományba, inkább a nyugdíjat választotta.

tovább

Olajválság-történelem

Néplap - 2008, június 7 - 16:55

Nincs rekordáron az olaj, 1864-ben reálértéken ugyanennyibe került. Az olajválságok sorát vesszük számba, és a kiutat keressük: volt, amikor takarékoskodtak, próbáltak újítani, most az Északi-sark mezőiért csatáznak, és Brazília lehet a nagyhatalom.

tovább

A házasság jó intézmény, de ki akar intézményben élni?

Néplap - 2008, június 7 - 14:34

Utoljára az első világháború alatt fogadtak olyan kevesen örök hűséget egymásnak Magyarországon, mint tavaly: 2006 óta a felnőtt lakosság kevesebb mint fele él házasságban. A társadalmi változásokra "válaszként" született, a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló jogszabálynak először az Alkotmánybíróság próbáját kell kiállnia.

tovább

Korrupciós előnyök védelme felsőfokon

Néplap - 2008, június 5 - 09:53

Országos média főszerkesztője keresett meg a „Ráadás ráadása…” című írásomnak közzététele után egy nappal, és ezek után a következő elektronikus levelezés zajlott le közöttünk:

tovább

Tartalom átvétel